Obama és Merkel figyelmeztette Moszkvát
Az oroszok humanitárius missziót akarnak Kelet-Ukrajnában, Kijev erősen tart ettől.
Az oroszok humanitárius missziót akarnak Kelet-Ukrajnában, Kijev erősen tart ettől.
Az amerikai elnök elismerte, hogy az iraki dzsihádisták előrenyomulása gyorsabb volt annál, mint amire a hírszerzés számított.
Az amerikai elnök szerint Putyin Oroszországa bármikor behatolhat Ukrajnába.
Barack Obama amerikai elnök nem tűzött ki konkrét határidőt az iraki légicsapások befejezéshez - közölte pénteken Washingtonban Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.
Mindössze az amerikaiak 13 százaléka véli úgy, hogy a kormányban mindig, vagy az esetek többségében meg lehet bízni - derült ki az ORC közvélemény-kutató intézet és a CNN hírtelevízió pénteken nyilvánosságra hozott közös felméréséből.
Az amerikai légierő pénteken csapást mért az Iszlám Államnak a kurd erőket támadó tüzérségi állásaira Észak-Irakban a Pentagon közlése szerint.
Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy Irakban engedélyezte az iszlamista szélsőségesek elleni légicsapásokat az amerikai alkalmazottak – a katonák és a diplomaták – védelmében és azt, hogy a jazidi vallási kisebbség elleni népirtás megakadályozása érdekében humanitárius segítségnyújtást rendelt el.
Obama amerikai elnök júliusban hirdette meg a programot, hogy így támogassa a kisvállalkozásokat.
Lewis Hamilton pár órája kiposztolt pár képet, ami azt bizonyítja, hogy minden különösebb felhajtás nélkül találkozott az Amerikai Egyesült Államok elnökével.
Oroszország Perm régiójában szélsőséges plakátokkal fűtik a népet Ukrajna ügyében. Obamát az egyiken birkának nevezik, a másikon banánnal kínálják.
Megszavazta az amerikai képviselőház, hogy alkotmányos jogkörének túllépése – a rendeleti úton való kormányzás – miatt bírósági eljárás induljon Barack Obama elnök ellen.
Moszkva megrökönyödéssel fogadta az amerikai elnök kijelentését, hogy Oroszország mindezidáig nem működött együtt a Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító szerencsétlenségének kivizsgálásában – közölte szerdán az orosz külügyi szóvivő.
Újabb orosz szankciók bevezetését jelentette be kedden Barack Obama amerikai elnök, de cáfolta, hogy az Egyesült Államok újabb hidegháborúban állna Oroszországgal.
Ramzan Kadirov csecsen elnök ellenszankciókat hozott az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetőivel szemben, miután kiderült, hogy az ő neve is felkerült Brüsszel újabb feketelistájára a kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadároknak nyújtott segítsége miatt.
Tartósan alacsony, de stabilan 40 százalék feletti Barack Obama amerikai elnök támogatottsága - derült ki a CNN televízió és az ORC közvélemény-kutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.
Oroszországnak rá kell bírnia a szakadárokat, hogy együttműködjenek a nemzetközi vizsgálattal – mondta Barack Obama amerikai elnök.
Az amerikai elnök egyértelműsítette, hogy lelőtték a maláj utasszállítót. Obama tűzszünetet sürgetett Ukrajnában.
Az Egyesült Államok segítséget nyújt annak feltárásához, hogy miért zuhant le a maláj utasszállító gép Kelet-Ukrajnában. Barack Obama ezt a Delaware állambeli Wilmingtonban mondta, és szörnyű tragédiának nevezte a repülőgép lezuhanását.
Moszkva nem tett lépéseket az ukrán válság enyhítésére, az Oroszország ellen újonnan elfogadott amerikai büntetőintézkedések pedig azt a célt szolgálják, hogy egyértelművé váljon, következményei vannak Vlagyimir Putyin orosz elnök agressziójának – mondta az amerikai elnök.
Tizennyolc év börtönre ítéltek az Egyesült Államokban szerdán egy nőt, mert mérgező leveleket küldött Barack Obama elnöknek és a New York-i polgármesternek, csak azért, hogy válófélben lévő férjére foghassa a dolgot.